2007-es olvasmányélményeim

Elkészült a lista, amit Julia Morgen felkérésére készítettem azokból a könyvekből, amik a legnagyobb hatást gyakorolták rám 2007-ben. Nem rangsort jelentenek, azt nem szeretnék, habár Háy János vitathatatlanul az első. Érdekes volt olvasni az ő listáját, aztán azokét, akiket szintén megkért, az ízlések különböznek, hát nálam ez a helyzet.

2007-es olvasmányélményeim bejegyzés elolvasása

Utólag ez volt 2007-ben (kis darabok)

Lássuk mik történtek tavaly, néhány eseményt kiemelve, másikakat elhallgatva, ugye, ki mire büszke vagy épp eltörölné. Vagy csak simán magánügy. Kultúra, személyes, blogter, technika, üdv 2008!
Utólag ez volt 2007-ben (kis darabok) bejegyzés elolvasása

Statisztika

Na egy statisztikai adat mára, még mindig a gigavisszaemlékezés előtt. Ma, 2008. 01. 03-án, 2:56 perckor elérte az 1000. látogató is az oldalamat, a statgépre 2007. október 22-én regisztráltam, tehát ez úgy két és fél hónap alatt történt, ami nem rossz szerintem (persze biztos másnak ez nudli és most hülyének néz...), tekintve, hogy nem gerjesztek hírverést (~hype)magam körül, nem írok slágertémákról sem, napi hírekről sem, csak ami nekem fontos úgy össze-vissza a világból.

Statisztika bejegyzés elolvasása

Odasüss!

Új játékkal gazdagítottam a blogot, egyszerűen nem tudtam kihagyni így a téli álom közepette sem. A vizsgaidőszak közepén írogatom az egy éves visszaemlékezést folyamatosan, mikor mi jut eszembe, mit kéne mégis kihagyni, majd leghamarabb 4-e után készül el egy finálé, addig is etessétek meg Boriszt jobb oldalt eperrel, habár nem tudom a hörik mióta esznek epret, az enyém, a valódi Borisz életének majd 3 éve alatt kiváló egészségnek örvendett nélküle is.

Odasüss! bejegyzés elolvasása

Helyzetjelentés

Még élek, lélegzem, mondhatjuk virulok is, habár ez a mai jogi alapismeretek vizsga nagyon betett...Na sebaj, holnap meglesz a jegy a 28-ai Kispálra, az jó lesz, meg megyek haza, posztra már úgy vélem nem lesz időm idén, mert rengeteget kell tanulni, stb...Mindenkinek kellemes ünnepeket és jó blogolást!

Helyzetjelentés bejegyzés elolvasása

Minden rendben van

Egészen klasszul alakulnak a dolgok, aggódásra semmi ok, ellenben továbbra is elvagyok havazva, ami nem jó, de azért mégiscsak jobb ez a helyzet, mintha tudnám, hogy az égvilágon senki sem toppan be váratlanul. Szóval nem is tudom mit írjak ide ebből,  de ha én, az örök pesszimista nem aggódom, akkor ott tényleg történik valami, valami  komoly.  Adatmodell  megvan  holnapra,  bizonyos Srác elkészítette nekem, habár ha így belegondolok nem is tudok olyan csoporttársat mondani, akinél  hím nem lenne benne. Hiába ez már csak így megy. Péntekre megvan már a Quimby-koncertre a jegyem, még azt sem tudom egyedül leszek-e ott vagy sem és utána egyedül leszek-e vagy sem. Minden úgyis alakul ahogy kell, ahogy eddig is, amivel nem is vagyok elégedetlen.
Minden rendben van bejegyzés elolvasása

Quimby jövő pénteken IH-ban

Úristen, hogy én már mennyire várom a december 14-ét, na nem annyira, mert vége a szorgalmi időszaknak, hanem végre újra Quimby lesz Pécsett, én tuti ott leszek. Nyáron az egyik pécsi fesztiválon, a székesegyház előtt már volt szerencsém hozzájuk, húúú, nagyon nagyok élőben is, ők voltak eddig a legnagyobb koncertélményem, tényleg mindenkit vernek, mindenkit.
Persze megint leginkább a Sehol se talállak-ot várom, az örök kedvenc, de Líviuszra is baromira kíváncsi vagyok, miket improvizál majd most, meg hát Szilárd (jaj, az én titkos kedvencem), meg persze Tibi, és a többiek nélkül sem lenne ugyanaz a banda.

Quimby jövő pénteken IH-ban bejegyzés elolvasása

Határozottan igen

Nos ha már múltkor írtam itt mindenféle vívódásról meg kérdésekről, akkor íme a legújabb, kicsit személyesebb írás, így még én is nyomon tudom talán követni a saját kaotikus dolgaimat. Van. A bizsergés, ami kérdéses volt, most már tudom mi az, teljes bizonyossággal van. Nem tudom meddig tart, de örömmel tölt el, hú még mekkorával. Másrészről meg persze borzalmas, amikor a lehetséges 4,5 óra alvásidőt sem tudod kitölteni, érzed, hogy nem mentél le alfába egyszer sem, akármikor kinyitod a szemed, tiszta a tudatod, látod, hogy ki van melletted, és nem tehetsz semmit sem, mert KÉPTELEN vagy aludni. És persze ez ám semmi komoly, nehogy azt higgyem, nem nevezném kapcsolatnak, nem is hiszem, de jól vagyok. Közben Tibi énekli, hogy "sorstalan utakon fejvesztve kutatom Őt, nem tudom hol lakol..." La-la-la-lala.

Határozottan igen bejegyzés elolvasása

twitteren követhetsz

Na újabb fantasztikus szolgáltatásba kapcsolódtam be a neten, már én is nyomon követhető vagyok a twitteren. Nagyobb célja nem volt, csak hogy szélesítsem a látókörömet, ismertem már régebb óta, csak nem szeretem, ha nem ismerek valamit a gyakorlatban, közelebbről. Vicces és értelmetlen : What are you doing? - kérdezi tőlem, én meg csak úgy írogatom be a cuccokat, nem mintha bárkit is érdekelne különösebben, meg hát túl gyakran nem is fog menni, tekintve, hogy a koleszban ugye nincs net, de majd ezzel szórakozom az info órákon. De szép lett a háttérképem, Amelie fekszik az ágyban, amikor beszélnek hozzá a libás, meg kutyás képei a falról, de ez pont nem látszik, mert hát ott a szöveg, hogy mit is csinálok.:) Kíváncsi leszek, bárki követni fogja-e fickát, de ha nem, hát az sem érdekel...

twitteren követhetsz bejegyzés elolvasása

Ma este Dob+basszus plusz egy kis archív

Múlt héten sajnos elmaradt a Dob+basszus műsora az m1-en, pedig kíváncsi lettem volna a tinisztár-témára, de most újra jónak ígérkezik ezzel a témával: Homonyik Sándor örökzölddé érett slágere, az Álmodj királylány, ahogyan a mesében, oly békén...

A II. világháború utáni korszak első szépségkirálynőjének, Molnár Csillának az emlékére született ez a dal, hiszen mint az köztudott, a királynő egy évvel az 1985-ben megrendezett verseny után, 17 évesen öngyilkos lett.

A szombati műsorban felidézzük a szocialista erkölcs alapján felügyelt szépségverseny körülményeit és megszólalnak a Szépleányok c. filmszemle győztes dokumentumfilm alkotói is. Megismerhetik az Álmodj királylány c. dal születésének körülményeit, valamint bemutatjuk a Miklós Tibor-Menyhárt János szerzőpárost, akik segítségével Homonyik Sándor alig ismert musical énekesből országos sztárrá válhatott a nyolcvanas évek végén.

Forrás: http://www.mtv.hu/magazin/cikk.php?id=245612

De itt van pl. egy régebbi adás, amit még videóra is képes voltam felvenni, az október 6-ai adás, amiben a Quimby zenekar volt a bemutatás tárgya, klassz volt nagyon is, csak olyan hamar véget ért. Hála a jóságos m1-nek, még beilleszthetővé is tették, úgyhogy íme:

Ma este Dob+basszus plusz egy kis archív bejegyzés elolvasása